Website Ribbon

A férfiak meghódításához tényleg a hasukon keresztül vezet az út?

Elsőre így kapásból rávágnám, hogy igen. Mert hát, ki ne szeretne enni? A táplálkozás hozzátartozik a létfenntartáshoz és még ha elvetemült fogyózó valaki, akkor is kénytelen enni (még ha csak 2 salátalevet is). Arról a beteg férfiról pedig, - aki nem olyan rég halálra éheztette a terhes feleségét és majdnem éhenhalt a gyereke és ő maga is – csak annyit, ez tényleg betegség és kezelésre szorul. Szóval enni muszáj. De hogy biztosan kijelenthessük, hogy a pasikat meg lehet hódítani egy (vagy több) jó kajával, ennél jobban körül kell járnunk azt a bizonyos témát.

 

Először is: én még nem hallottam olyanról, hogy valakibe csak azért szerettek bele, mert tudott főzni. Tehát, ha pasit akarunk fogni magunknak, hiába hívjuk meg magunkhoz vacsizni, ha nem jövünk be neki, akkor akármilyen finom a kaja, akkor sem fog belénk szeretni. Az ízlelőbimbók kényeztetéséből pedig nem következik egyenesen arányosan más bimbók kényeztetése is…J

 

Viszont, ha már belénk szeretett előzőleg, akkor egy jó kajával szinte bármire rávehető. Tudva, hogy ha valaki irgalmatlanul telerakja a bendőjét, akkor kellőképp elálmosodik, így kevésbé sokat és kevésbé gyorsan gondolkodik. Persze csak addig, míg megemészti az ételt. Szóval lányok, ilyenkor lehet kérni mindenfélét, csak ügyelni kell, hogy rendesen figyeljen ránk Őfelsége…

Főleg akkor lehet nagyot kaszálni, ha az ember lánya megtanulja a pasi kedvenc ételét a lehető legjobban és anyuka főztjére legbiztosabban hasonlító módon elkészíteni. Ilyenkor kérni sem kell és máris érkezik a bon-bon, a virág, stb…

 

 

A nem éppen konyhatündér típusú hölgyek varázsfegyvere: egy meghitt hangulatú piknik a természet lágy ölén

 


Persze ehhez kell egy olyan hímnemű lény is, aki komolyan gondolja a kapcsolatot. Ugyebár, mióta létezik a pszichológia tudománya, azóta azt is tudjuk, hogy minden nő az apjára, míg minden férfi titkon az anyjára hasonlító párt keres magának. És e mellett minden férfi akarva-akaratlanul, de keresi a megfelelő anyát a gyermekei számára. És ebbe az is beletartozik, hogy a gyerekek ne haljanak éhen, azaz tudjon főzni a szerencsés kiválasztott J. Tehát, ezek alapján a párunkat könnyen „megfőzhetjük” egy-egy jó kajával.

 

Amúgy nem csupán életünk párjánál alkalmazhatjuk ezt a módszert. Beválhat bárkinél. Anyunak vagy apunak egy-egy fontosabb kérdést is feltehetünk a finom ebéd elfogyasztása után… Persze az üzletben sem elengedhetetlen a jó étel felszolgálása. Ez esetben természtesen egy kitűnő étteremben. Aki látott már minimum egy Dallas epizódot, az tudja: Jockey sok üzletet nyert meg a vacsora asztal mellett - persze nem csak a kajának köszönhetően …

 

 

De mi van ha egy nő nem tud főzni?

 

Ha egy nő nem tud főzni, és a párja történetesen nem profi szakács, az elég nagy hátránnyal indul. A pasik többsége tényleg nagyon nagyra értékeli ha elé teszik az vacsorát. Aki pedig nem tud főzni, az előbb utóbb úgy jár, mint a viccben a fiatal feleség, aki a 7. napon is tésztát főz, s mikor megkérdezi a férjét mit tegyen rá, a válasz a következő: Fedőt és vidd anyádhoz! Esetleg választhatja, azt is hogy megtanul főzni, vagy ha bírja anyagilag, akkor mindig kaját rendelhet. Bár szerintem egy nő nem is igazán nő, ha nem tud főzni.

 

Summa summarum, azt hiszem kijelenthetjük, hogy általánosságban a pasikhoz a gyomrukon keresztül vezet az út, már ha ennek az útnak nem az a célja hogy belénk szeressen. Minden más kérést könnyebben és szívesebben teljesít egy pasi, ha előtte telepakolta a pocakját a kedvenc kajájával…

 

 

by Dóri


 


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. júl. 9. 15:51 - címkék: csábítás, férfi, főzés, konyha, sütés és kategóriák: Szórakozás, humor - 13 komment

Eddig 13 komment érkezett ()

  • 1.  nemiswan
    2009. 07. 10. 18:24

    Nincs olyan,h egy nő nem tud fózni.Még az óskorből visszamaradt,mikor bogyókat gyűjtögettek anno..Tény,h pasik szeretik,ha a párjuk tud főzni,és lehet vele dicsekedni,miszerint:szép,okos,és még főzni is tud.Nők hozzáteszik,h az ágyban is párját ritkítja:)Éshát ,jó dolog alkotni,mégha kaját is .Kreativitásra ösztönöz.Amúgy a pasik a jobb szakácsok,bátrabban izesitenek...-főleg,ha söröznek közben :)

  • 2.  Nyalifali -ADMIN-
    2009. 07. 10. 20:20

    Nemiswan, te a Gasztro nevű bolygóról jöttél?:D Csak azért mert kapásból tudnék az ismeretségi körömből 2 hölgyeményt is mondani akiknek annyi köze van a főzéshez mint nekem a metafizikához:) Na jó, talán még annyi sincs:D

  • 3.  nemiswan
    2009. 07. 11. 7:20

    Nőből vagyok,és a génjeinkben hordozzuk..amúgy jól főzök,szeretek is,de ne kérd meg a kezem :))))

  • 4.  Nyalifali -ADMIN-
    2009. 07. 11. 9:44

    A nők sok mindent hordoznak a génjeinkben, csak gyakran már alapból deformáltan:D Mindenesetre hódolatom neked, mert főzési tudományoddal (bár puding próbája az evés) szerintem a kisebbséget gyarapítod.
    A lánykérés pedig nem az én asztalom:D

  • 5.  nemiswan
    2009. 07. 11. 10:27

    :))szóval a kisebbséghez tartozom:)))mármint főzésben :)
    Ne is vetemedj olyan dologra...

  • 6.  teodora
    2009. 07. 11. 23:32

    ez az egész marhaság.. de aki így gondolkodik, annak nem is jut más, csak egy konyhásnéni vmi menzáról.

  • 7.  Nyalifali -ADMIN-
    2009. 07. 12. 8:19

    Miért? A konyhásnénik többsége nagyon rendes, legalábbis nekem az általános iskolai menzáról üde emlékek jutnak eszembe:D Nem voltam egy markoló, ha kajálásról volt szó, de a jót én is letoltam szó nélkül. Néha-néha meg repetára is vetemettem, főleg ha tejbegríz lapult a tányéron:)
    Egyébként mi a marhaság? Hogy a pasikat egy nő a főztjével is képes meghódítani? Vagy amit én karcoltam véleményem ecsetelése során, hogy a nők többsége nem tud főzni? Egyébként nem kell mindent tízparancsolatként venni, ezek csak egy-egy ember sajátos gondolatai. Mindig lesznek kivételek és mindig lesznek sértődöttek:) Nyilván ismerkedésnél senki nem így fog indítani: „Szia bébi! Első pillantásra megfogtak fodrosan lengedező kacérkodó hajfürtjeid és szolidan kivillanó dekoltázsod csalogató látványa! De mielőtt tovább lépnénk, súgd csak a fülembe édes, hogy hogy kell összedobni egy gulyáslevest?”:D
    Mellesleg én leszarom, hogy ki mennyire jártas a konyhában, ugyanis addig, amíg én össze tudom bűvészkedni amit éppen az ízlelőbimbóim megkívánnak, nem lehet gond az életciklusommal(:

  • 8.  teodora
    2009. 07. 12. 12:33

    a fenti poszt. úgy gondolom, valami fiatal, éretlen lányka írhatta, mert fura az is, hogy a pasi "lehúzása" benne a cél, a teljesítse a kívánságom, hozzon bonbont, ehhez kell a "jó nő", aki csinálja a pűrét... azért ennél vannak magasabb színvonalú emberi kapcsolatok is..
    én mindenképp másképp tapasztaltam eddig, de biztos vannak ilyen "egyszerű" emberek is..

  • 9.  nemiswan
    2009. 07. 12. 17:50

    Szubjektiv ..konzervativ elveket vallok ebben "műfajban" nőé legyen a konyha,én legalábbis nem adnám oda (na,jó,időnként1x-1x)pasi meg nyujtson biztonságot,legyen igazi családfő.Most lehet vitatkozni,de sztem ,ha egy csaj szereti a párját,őrőmmel főz,mos rá.És megtanulja a kedvenc kajáját elkésziteni.Nem olyan nagy baj az .És nem érzi azt ,h robotol a munka után ..De az sem baj,ha a pasi össze tud ütni egy rántottát.

  • 10.  Nyalifali -ADMIN-
    2009. 07. 12. 18:22

    A postot uncsitesóm követte el, aki szerintem kora ellenére sok témában nagyon is éretten gondolkozik:)Sőt...Gyakran én csak levegő után kapkodok mint piás hal a vízben, mire ő egy adott témából egy laza áthidaló csavarral máris egy másik téma-rémába szökkent. Talán hajlamosak vagyunk mindent poénosra fogni, de a rokonságban azt hiszem nyugodtan leszögezhetem, hogy a hülyeség genetikai baleset.
    Azt hiszem pont idevág édesanyám egy régebbi, üzenőcédulán hagyott kiírása: "Szia! Kiugrottunk a temetőbe, de ne örülj mert visszajövünk!".
    Dóri biztosan ecseteli majd a fent leírtakat, ha erre téved:)
    Addig is gyúrjatok hasra és húzzatok a strandra:D

  • 11.  canocam
    2009. 07. 13. 10:05

    Na erről eszembe jut az amikor fiatalabb voltam és naívabb akkor én is vittem egy pasinak ételhordóba kaját, hogy megfoghassam vele. de sajnos egy idő után sosem állt velem szóba és teljesen eltűnt ételhordóval együtt. azóta tudom, hogy ez a mondás - az én esetemben legalábbis - nem igaz.
    A mostani pasimat persze nem ezzel fogtam meg, és igazából nem is akartam megfogni. Őt a doboláso fogta meg. És amikor ezt tudtomra adta, akkor megenezítettem a dolgát, tehát egy kicsit harcolnia kellett értem, mert ezt hallottam, hogy a pasik ezt szeretik. Persze én ezt sosem értettem miért - tán most egy kicsit. De így mindenesetre meglett és minél jobban nehezítettem a dolgát annál szerelmesebb lett. a főzés dolog meg csak később jött. Annyi bizonyos, hogy én nem nagyon tanultam meg főzni, de amiket kikisérleteztem, vagy kigondoltam, az apámnak és a pasimnak is nagyon ízlik! Ja és az én iszonyat válogatós finnyás ízlésemnek is megfelel :)

  • 12.  Mike
    2009. 07. 13. 10:26

    az én barátnőm azt szokta mondani, hogy 'aki olvasni tud, az főzni is' - és szerintem igaza is van. Felhasználói szinten minden olvasó ember tud főzni, ha akar. Ez alatt azt értem, hogy a családját teljesen jól ellátja, van egy-két csábító specialitás a tarsolyában, ilyesmi. De azért szakácsnak ne álljon mindenki ;)

    amúgy épp a hétvégén ettem fantasztikusakat, amiket három pasi főzött, meg sem közelítette az én, sőt anyum főztjét sem. Pedig józanok voltak ;)

    Abból a korból viszont szerintem már kinőttünk, hogy a pasikat csak a hasukon keresztül meg lehetne fogni. Ami nem baj, mert legalább másban is lehet villantani :D

  • 13.  Dóri
    2009. 07. 15. 17:26

    Kedves druszám, Teodóra!

    Csak próbáltam poénosra venni a figurát. Bár, én örülök, mert elérte a célját a poszt, sokan írtak, még ha meg is osztotta a közönséget. De persze mindenkinek nem tetszhet.
    Hogy éretlen lennék? Ezt még nem mondták, bár aki ismer az nem gondolná. De tudod, amikor a párom megkérte a kezem, azt is mondta, hogy "ha szomorú vagyok, megvigasztal, ha beteg vagyok ápol, ha éhes vagyok ennem ad."
    Ezeket a szavakat sose felejtem el.
    Persze szabad véleménnyilvánítás van, de azért arra ügyelj, hogy ne azt kommentáld (ismeretlenül) aki írta, hanem azt amit írt, ami ugye nem ugyanaz. Egy krimiíró sem ölt embereket a valóságban, mielőtt regényt írt volna belőle. Én se kértem soha semmit a főztömért, de egy csokor virággal szavak nélkül is romantikusabb vallomást kaptam. Kívánom, hogy te is legyél ilyen boldog!

    Ja és Nyalifali, a hülyeség tényleg családi vonás. Nagyapámon most mutatkozik meg a legjobban. Olyan szövegeket lök le, h hanyattesel...:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.