A túlélés törvényei (Ultimate Survival)
A Discoveri Chanell által vetített több évadot is megélt sorozat középpontjában szó szerint a túlélés áll, vagyis életben maradni a legzordabb és legveszélyesebb körülmények között.
Nyilván nincs olyan elvetemült természetjáró, aki tudatosan el szeretne tévedni csupán azért, hogy egy jelentős adrenalin-fröccsel bepöccentve talpraesettségét a legeldugottabb susnyásból is haza találjon. Ha mindez mégis megtörténne nincs más megoldás, akár a szarból is várat kell építeni az esélyeid növelése érdekében. A túlélés törvényei pontosan ilyen szituációkat pörget le a néző szeme előtt: adott tehát a folyamatos feszültség, elképesztő természetes látvány valamint egy sor meghökkentő jelenet, amit maga a környezet és Bear Grylls életben maradási szimbiózisa szolgáltat. A srác brit különleges katonai illetve profi hegymászós múltja elég indok volt ahhoz, hogy már fiatalon acélos tököt növesszen, amit most be is bizonyított. Ha kell a túlélés reményében a saját vizeletét kortyolgatja miközben mindent megcsócsál, ami csak ehető. Az efféle képsorok a lukulluszi házi lakomákon edződött embereket biztos, hogy elrettentik, de szorongatott pozícióban nincs helye a finnyáskodásnak.
Csak erős idegzetűeknek: egy guszta jelenet a sok közül:P Jó étvágyat:)
Tudjuk, hogy ha valaki megkóstol egy számára teljesen új ételt, azonnal keresi azt a korábbról magába kódolt ízt, amihez leginkább hasonlítható a frissen mintavételezett kaja élménye. Bear ugyanezt teszi csak olyan élőlényekkel, amelyek létezéséről sokan talán nem is hallottak. Emlékszem mikor lazán leküldte a krucifix pókot majd az ízlelőbimbói erőteljes megdolgoztatása után kinyögte, hogy kissé bél és agyvelő kéjes egyvelegére emlékezteti a pókhálós gyorsbüfé ínyenc menüje. Miközben ezen a ponton ösztönösen kicsuklott a kezemből a frissen sült sajtos pogi, máris azon cikáztak a gondolataim, hogy én tutira éhen döglenék egy ilyen helyzetben.
Noha valószínűleg sohasem fogok a Kilauea vulkán tetején grillezés közben eltévedni, de a sorozat jelmondatának is tekinthető „használjuk fel mindig azt, amit a természet nekünk kínál” sok esetben a túlélés kulcsa lehet.
Főoldalra ajánlom !
Eddig 30 komment érkezett
(
)
-
1. Paloma Negra
2009. 08. 01. 21:15 -
2. Nyalifali
-ADMIN-
2009. 08. 02. 11:06Viszont az ember nagyobb "állat"...:D Az éhség pedig nagy úr bár ilyen trutyikkal nem lehet rendesen bekajolni:)) Látszik is az arcán, hogy nem élvezetből csinálja, de legalább a poénokat szórja a fűszerek helyett:D
-
3. masher_
2009. 10. 29. 17:34Ide mit kell írni?
-
4. masher_
2009. 10. 29. 17:38Hát én már régóta nézem ezt a sorozatot és szerintem az volt eddig a legdurvább amikor a csávó ment a sivatagba és talált 1 döglött tevét és felvágta a teve-pajtás hasát és onnan kiitta a vizet majd felvágta a belét kiszedte a megemésztett ételt és azt kicsavarta és megitta a levét.Hát nem tom én inkább szomjan döglenék
-
5. Nyalifali
-ADMIN-
2009. 10. 31. 8:55A Szaharában tényleg minden lehetőséget meg kell ragadni:)
De szerintem is ez volt az egyik leggyomorforgatóbb rész. A nyers kecskehere falatozás után már picit sok(k) volt a bendővíz koryolgatás:D -
6. tamás
2009. 12. 23. 22:37Bear az legjobb túlélő aki bármire kész a túlélés miatt...Bár van sok írígy ember akik bűnösnek titulálják de hiába 1-2 nem szabadban alvásra verik PFFF az ilyenektől fordul ki a gyomrom!!akármelyik helyen elpusztulnának 1 nap alatt....
-
7. Speedy
2009. 12. 26. 9:19Én nagyon szeretem ezt a műsort de azér én is megenném azt az első lárvát ha csak a fele pénzt kapnám meg abból amit bear kap
-
8. survivor
2010. 01. 04. 16:55én is imádom ezt a műsort mindig nézem és én útálom azokat akik azt mondják hogy csalás az egész műsor én legszivesebben beraknám őket egy lakatlan szigetre
-
9. slipknotocska
2010. 01. 20. 21:39naon szeretem ezt a műsort és remlém lesszmég párszáz része
-
10. zolika
2010. 01. 28. 19:46jo vagy tisztelek tanitsal meg engem is ezekre
-
11. ootsider
2010. 02. 10. 21:59épp most nyelt le egy fehér, húsos lárvát a diszkoverin. nézzétek. megéri, mint mindig. :)
-
12. Joshua
2010. 02. 13. 1:28Én tisztelem Bear Grylls-t, látszik hogy tényleg profi hegymászó, kitartó és szívós jellem. Az SAS-be pedig csak NAGYON kevesek kerülnek be. A műsor elején ki is van írva, hogy néhány helyzetet ők maguk állítottak elő. De attól még tartalmaz sok valós dolgot. Ez egy szórakoztató műsor, akit nem szórakoztat, az ne nézze. Ennyi :)
-
13. matyi
2010. 02. 14. 16:12Nekem ez a kedvenc musoromm mivel rentgeteg ujat tanulthat meg az ember meg akkor is ha Bear tenylegesen nincs is eletveszelyben. Ez utobbi meglatasomat arra alapozom, hogy pl a 3. napi felveteleken meg mindig kapunk olyan kepeket melyeket helikopterbol filmeztek... Etto eltekintve az egyik leghasznosabb sorozatok egyike!!
-
14. Levy
2010. 02. 14. 17:13De télleg ha belegondolunk mi is kerülthetünk ien helyzetbe és szerintem nagyon hasznos hogy ezeket a túlélési praktikákat meg mutatja ha igaz nem életveszélyben de akkor is legalább megtaníttatja velünk a túlélést mert pl nem mindenki lessz kommandós és ezeket nem fogja csak ugy a kisujjábol tudni.
U.i. nekem a kendenc műsoro és nagyon szeretem mert sokat lehet tanulni belőla ha igaz néha gusztustalan de mindnki megenné életveszélyben!!.. -
15. Levy
2010. 02. 14. 17:15jah s valaki nem tud egy olyan oldalt ahol komplett vidik vannak a műsorrol?? amm :www.yv.hu-n van eggy jó vidi nézzétek meg ajánlom!!!nagyon jó :P
-
16. Nyalifali
-ADMIN-
2010. 02. 14. 18:49Örülök, hogy páran még mindig puffogtatják itt a reakciókat a műsor kapcsán!
Maga az ötlet és a megvalósítás is remek, Bear előélete illetve személyisége pedig tökéletesen dukál az egyes "küzdőterek" megpróbáltatásaihoz.
Mondjuk azt nem írom, hogy én is bármikor kerülhetek a recept szerinti kiszolgáltatott helyzetbe (ezt egyelőre elvetem a jelenlegi életvitelem tükrében) viszont való igaz, hogy tanultam a műsorból, ha mást nem is de azt biztosan miként lehet ezeregy féle módszerrel betájolni a megfelelő útirányt, égtájat:)
Ahhoz pedig, hogy néha én is egy meghökkent napközis módjára szájtátva bámultam az egyes jeleneteket, szerintem nagyban hozzájárult abbéli tökösségemet lanyhító fogyatékosságom, hogy még katona sem voltam nemhogy valamilyen különleges haderő éllovasa:) -
17. Joshua
2010. 02. 15. 3:50Én azt jegyeztem meg (persze többek közt), hogy a piros bogyók és a fehér nedvű növények általában mérgezőek. Most reklámozzák az újabb évadot a Discovery-n. Nagyon frankón össze van vágva az előzetes. Alig várom :) A Viasat Exploreren meg játszották a Bear és az Everest című dokumentum filmet... már olvastam erről a Guinnes rekordjáról, de nem merült fel bennem hogy meg van örökítve kamerákkal. Ezek után nagy erőkkel fogom kutatni Bear hőlégballonos rekordját is.
-
18. Levy
2010. 02. 15. 13:14Tényleg királyul vágták össze az előzetest a Discovery-n én is várom hogy mien kalandokban lessz része és persze hogy hol ...( bírnám itt forgatnának Magyarban :D) és is sokat tanultam belőle pl.: hogy a legtöbb ember ien helyzetben pánikba esik és ebbe is bele lehet halni kint a természetben. De ő arra tanít hogy őrizzük meg a hideg vérünket és ne essünk pánikba és akár ez jelentheti az életet valakinek ha ien helyzetebe kerül :D ezért nagyon jó 1 szer ez a műsor :D a legfontosabb az hogy hogyan találjunk vizet vagy kaját a természetben :D ez a 2.:D
-
19. Joshua
2010. 02. 17. 0:03Járt már itt Romániában. Az már közel van. Ott éti csigát is evett ami nálunk is őshonos :D Szóval úgymond ide már felesleges is jönnie.. itt még medve sincs. Csak cigányok xD Azok elől aztán menekülhet rendesen :D
-
20. Nyalifali
-ADMIN-
2010. 02. 19. 11:21Bear Grylls Magyarországon forgatott a napokban, melynek végeredményeként egy három epizódból álló, hajmeresztően izgalmas minisorozatot hoztak össze a stábbal, Túlélni a Mátrát címmel.
A rövid szinopszis:
Bearnek már kicsiny hazánkba érkezése pillanatában gondjai támadtak, hiszen a repülőtéren sikerült valakinek lenyúlnia az alapvető túlélési csomagját, ami gyakorlatilag jóban rosszban (és nem abban a magyar sorozatban) a vállára simult. Miután ilyen kesernyésre sikeredett a magyar kulturális csemegézés első felvonása, kissé bátortalanul vették célba hazánk legmagasabb vonulatait.
Beart végül a Kékestető egyik legnehezebben megközelíthető pontján pottyantották ki a helikopterből, hogy kezdetét vegye az emberpróbáló ölelkezés a természet erőivel.
Mint később megtudtuk, jóval nehezebb feladat várt a túlélés nagymesterére, mint amit a viszonylag cukimuki környezet felkínált volna számára! Merész Teréz - a Magyarországi Tereprendezők Szövetségének elnöke – és szakértő munkatársai a forgatás megkezdése előtti héten megfeszített munkával dolgoztak azon, hogy egy olyan mesterséges csavart vigyenek a Mátra élővilágába, ami biztosan minden nézőben beindítja majd a nyáltermelési folyamatot. Az akció keretében igénybe vették a Fővárosi Állat- és Növénykert vadabb lakóinak segítséget: három tigrist, két oroszlánt, egy a párzási metódus hevében álló gorillát (vezérhímet), két varánuszgyíkot, és egy tucat igen veszélyes mérgeskígyót vittek át ideiglenes, új környezetükbe. Persze ez még mind semmi! Túr Béla professzor úrnak sikerült feltúrnia a világon élő egyik legveszélyesebb emberevő törzset, akik a mai napig vérszomjasan kerülik a vegetáriánus életmódot. Bár egy karjába és két nagylábujjába került, de sikerült megegyeznie a törzs vezetőjével, hogy néhány napra telepedjenek le a Mátra lábánál és vessék bele magukat a vadászatba.
Vajon Bearnek sikerül épségben megúsznia a magyarországi kalandot? A hamarosan induló Túlélni a Mátrát című szuperprodukcióból megtudhatod! Gyilkos pillanatok várnak rád…:D -
21. Joshua
2010. 02. 23. 13:06Köszi a részletes ismertetőt ;)
-
22. Ákos
2010. 03. 31. 19:40atulelestorvenyei.mlap.hu
Egy viszonylag ú,j de dinamikusan fejlődő honlap. -
23. Bőrönd ödön
2010. 04. 13. 19:13Hát nem tudom.. egyrészt a gyerek tényleg marha durva, állítólag 23 évesen 3 helyen eltörte a gerincét, és ezért százalékolták le a SAS-ból, ehhez képest egyáltalán nem néz ki rokkantnak. Legalábbis a wikipedia-n ezt írták.. engem most elsősorban egy olyan összeállítás érdekelne, amiben azt mutatják be, amikor és ahol téved, vagy rossz tanácsokat ad.. egy ilyet akarok látni.
-
24. Roli
2010. 06. 17. 20:28Most volt nemrég egy olyan rész, hogy megcsípte egy darázs, valahol a dögmelegben, miközben mézet lopott tőlük. A fullánkot kivették, de felpuffadt az egész feje, már alig látott ki. Abba majdnem belehalt, de aztán valahogy magától elmúlt. Gondolom ez nem volt megjátszva. De azért azon mindig elgondolkodom, hogy hogy készülhet a műsor. Mert az operatőr is bemegy a lápos vízbe, követi szinte mindenhova, neki még nehezebb dolga van, mint a főszereplőnek. Az meg külön poén lehet, hogy míg Bear kint eszi a bogarakat meg kígyókat és szabad ég alatt éjszakázik, addig a stáb pár méterre tőle egy sátorban eszi a sült csirkét :D (bár valószínűleg úgy van megoldva, hogy az operatőrt estére elviszi egy helikopter jó helyre aludni, a csáveszt meg kinn hagyják egy kézikamerával, gondolom én. ) De akárhogy is van, nem semmi :)
-
25. dávid
2010. 07. 08. 19:56én nagyon birom bell, mert egy állat és az eggyik kedvenc sorozatom,, szal ha v.ki akar akk írjon citromail-en,,, lécci köszi
-
26. Nyalifali
-ADMIN-
2010. 08. 02. 16:30Úgy látom ebben a postban még mindig van némi élet, ami a blogról az utóbbi időben nem volt elmondható ügyes-bajos dolgaim miatt, de még szerencse, hogy ilyen éterikus környezetben nem igényel különösebb csodatételt a feltámadás:P
Szóval arra gondoltam, hogy ha már ennyi rajongó megfordult erre akkor felpezsdítve a témát pötyöghetnétek szellemes stílusban (akár úgy ahogy én tettem a hozzászólások között) néhány sort arról, hogy hol lehetne még kipottyantani Beart, hogy egy szuperszimat nyomkutató és egy naturista változatú Meggiver ötvözetének módjára ismét kiverekedje magát a rengetegből:) Az írásokat az e-mail címemre kellene elküldeni vándorútra, hogy aztán mindet itt a blog keretein belül egy külön postba sűrítve célba juttassam. Gondolom mindannyian végig toltátok már egy párszor az eddigi évadokat, így nagyjából mindenki képben van, hogy még mennyi puskapor lehet, vagy lehetne a sorozatban, amit persze továbbra is nagyon imádunk. -
27. saab
2010. 11. 16. 14:59Szintén a kedvenc músoraim közé tartozik és már nemegyszer hasznosítottam az álltala bemutatott technikákat.Respect!
-
28. Ferenc
2010. 12. 05. 22:51Tud itt valaki valamilyen jól bevált, és hasznos túlélő könyvet ajánlani?? (olyan esetekre, mint... erősségi sorrendben: Összeomló világgazdaság, globális háborúk, szimultán atomcsapások, áradások, földcsuszamlás, megbénult elektronikai és műhold rendszer, internet nélkül, fény nélkül több hétig, avagy.. foton belt, 2012, pólusváltás, napfolt-kitörések, aszteroida becsapódás, és sorolhatnám még mire kéne felkészülni úgy igazán... Ha valaki valamit tud, biztos felkészülést ezekre, írjon.
-
29. Nyalifali
-ADMIN-
2010. 12. 06. 9:02Végre egy szellemes csomagolásba bújtatott komment halálosan komoly tartalommal:) A kérdés nagyon jó! Ha minden általad említett tényezőt egy könyvbe sűrítenénk valószínüleg az a "Hogyan pusztulhat ki az emberiség" avagy "Földanyából sárgolyó" címet kapná (persze a kimeneteleket ismerjük, te a kivédésükre lennél kíváncsi). A végzet elől nehéz lehet elsprintelni, még akkor is ha egy esetleges kataklizmában elsősorban az emberiség által évtizedek óta folytatott pusztító és felelőtlen életmód játszik nívós szerepet. Aki rendelkezik a témakörben gyakorlati tapasztalattal és még mindig él az ne fogja vissza magát, ez akár egy külön postot is megérne:)
-
30. Bozótnéger
2011. 01. 06. 13:02A túlélés törvényeiről szeretnék itt ajánlani egy másik cikket is, a rajongóknak érdekes lehet. (Remélem ezzel nem sértek valami házirendet.)
vadonszava.blog.hu/2011/01/06/a_tuleles_torvenyei_1_01
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




Az utolsó lárváért vérzik a szívem, szebb jövő reményében hizlalta magát ilyen kövérre, csupán a túlélés miatt, hogy alkalomadtán legyen miből lefogyni:))