Vasutassztrájk- Nyílt levél a vezérkarnak
De miért is sztrájkolnak most? A tervezett vonalbezárások miatt, ugye. De vajon miért is zárná be "kedves" kormányunk ezeket a vonalakat? Mert kihasználatlanok. De miért is kihasználatlanok? Nézzük csak meg közelebbről az okokat!
1.) Mert évtizedek óta nem újították fel ezeket a vonalakat. Szerintem azt nem lehet felújításnak nevezni, hogy a síneket néhány éve lecserélték azokra, amiket a nagy fővonalakról leszedtek, és a sínek jó esetben is veteránnak számítottak. Az állapotukról meg inkább ne is beszéljünk.
És, hogy mit kéne tenni? Én csak a saját, végzős közgazdász véleményemet tudom mondani és az a következő:
1.) Fejleszteni, fejleszteni, fejleszteni! Nem bezárni!
Egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb megoldásokat vázoltam fel! De kétségtelen, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása elengedhetetlen. Ezek a leglogikusabbak szakmai szemmel nézve is. És ezeken a lépéseken kívül még nagyon sok minden, ami ide nem fért, vagy az embereknek, és így nekem sincs belelátásom. Mert azt minden ember látja, hogy ez így már nem mehet sokáig és nagyon rossz vége lesz!
Cselekedjenek, mielőtt, még nem lesz túl késő! Hiszen ez már az utolsó utáni pillanat!
Üdvözlettel: Egy végzős közgazdász hallgató
Főoldalra ajánlom !
Eddig 24 komment érkezett
(
)
-
1. Ilona
2009. 10. 19. 17:04 -
2. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 19. 17:14Pedig ha fejeszteneének, és tiszta kocsikban utazhaznál, normális menetrenddel, mennyivel szívesebben ülnél fel rá, igaz? Én is pont így vagyok vele. Ezért írtam a cikket is.
-
3. siegfried
2009. 10. 19. 17:50ez nagyon igaz! csak fejleszteni, fejleszteni, és okosan gazdálkodni, de hát ehhez ész is kellene.
-
4. fox
2009. 10. 19. 20:01Én is végeztem hasonló iskolát, mint te, igaz régebben, mint a bejegyzés írója, de már nem a Marx Károly Egyetemen.
A bejegyzést ihlető helyzet jogos, de amit leírtál, finoman szólva is sántít. -
5. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 19. 20:05Szívesen vitázom, ha kifejted mire is gondolsz. Szeretem az építő kritikát. De csak azt.
-
6. fox
2009. 10. 19. 20:17hamarosan nyitok róla egy aktát. nem vitázom, mert tévedhetetlen én sem vagyok. egy véleményt olvashatsz majd
-
7. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 19. 20:24Ok, felőlem. Bár én szívesen vitáztam volna. Legalábbis kíváncsi lettem volna,h mivel nem értesz egyet. De ha nem akarod itt leírni, akkor nem kötelező. Éljen a szólásszabadság:)
-
8. fox
2009. 10. 19. 20:40Gondolatébresztőnek leírtam pár gondolatot. Ha van kedved, olvasd el. Vitát egyelőre továbbra sem nyitnék, mert túl sok ember túl kevés információ alapján hajlamos elhamarkodottan véleményt alkotni.
-
9. automaton_aliza
2009. 10. 19. 21:02Feltettem a tumblr-ra, de ide is felteszem a következő bájos idézetet a VDSzSz honlapjáról (ráadásul a fejlécben van!):
"A “Dal a Sztrájktörőről”-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!"
Kérdéseim: Az operaház művészeinek mennyi gázsit fizetett ezért a VDSzSz? Kinek a pénzéből?
És igen, erre a pénzkidobásra baromira szüksége volt a sztrájkolóknak, az utasoknak meg a dolgozó vasutasoknak is… -
10. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 19. 22:01automaton_aliza: ez aztán a pénzkidobás! Szóval ilyenekre megy el az a 300 milliárd...Jó, hogy rámutattál!
Fox:majd elolvasom.
-
11. drc
2009. 10. 19. 22:03ha az országban és az ágazatban tapasztalható vezetői korrupciós ráta (illetve ennek "költsége") marad annyi, amennyi, a források többsége -- a fiskális politika válsága és a monetáris depresszió lévén -- nem bővíthető, az átcsoportosítás pedig több, mint valószínű, hogy csak újabb sztájkokat generálna, akkor vajh, mihez lehet kezdeni?
a munkáltatói (állami?) sztrájktörés, ugye, illegális, meg még morálisan is elítélendő. anélkül viszont -- hangozzon bár mégoly tetszetősen a reformelképzelésed -- nincs konszenzus. ha meg az nincs, akkor bukik az egész terv.
-
12. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 19. 22:14Ezen kéne változtatni, és hát sajna ennél a cikknél többet nem tudunk tenni. Próbáltam rámutatni, hogy a dolgozóknak nem éri meg sztrájkolni.Lehet, h félreértetted, de én nem arra akartam utalni, h az állam törje meg a sztrájkot. Inkább lássák be maguk a dolgozók, hogy a saját helyzetüket súlyosbítják. Ha 2 embert meggyőztem a sztrájkolók közül, az már szép eredmény. És ha csak 1 politikus is elolvassa, akkor az már nagyon-nagyon jó. Persze korrupció mindig is lesz. Máshol is van a világban. Csak ott nyereségesen működik a vasút...Személetváltás kéne, de egy blogban nem lehet megváltani a világot...Sajnos.
-
13. algi
2009. 10. 19. 22:50Persze mindezt nem a válság évében.
-
14. fox
2009. 10. 20. 8:17Azt még hozzátenném, hogy Balassagyarmatról Budapestig valóban el lehet jutni. Napjában kétszer. Első alkalommal 4:15 perckor indulva, másodjára 7:00-kor. A többi buszjárat menetideje két óra körül mozog. Ugyanez vonattal valóban két és fél órába (bár van két és negyed órás eljutási időt biztosító járat is, de a jellemző inkább a három óra) telik. Csakhogy az nem 80 km (legfeljebb légvonalban), hanem 110. Persze van rövidebb út is, de ha arra vezetne a vasútvonal, akkor érdemes lenne megvizsgálni, hogy a vonal mellett fekvő többi település (Mohora, Szügy, Iklad) lakói mennyi idő alatt jutnának el Budapestre, vagy csak a kettővel arrébb lévő településre. Mert gyanítom, hogy hosszabb idő alatt, mint most.
-
15. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 20. 8:42Kedves fox! Tanulmányozd csak a menetrendeket figyelmesen! Igen kétszer lehet eljutni VONATTAL Balassagyarmatról Budapest Keleti pu-ra 80km-en. Mert innen az a legrövidebb és az 80km. Megy 6.40-kor és 9.02-re van ott és megy 13.28-kor és 16.02-re van ott. 110km-es úton alig jár valaki, mert hosszú. De egyébként megy 20 vonat összesen, ha beleszámolod a 110-km-eseket is, amik tényleg 3 óráig zötyögnek. Összehasonlítani meg csak azonos dolgokat lehet, szóval nem volt értelme a 110-et és a 80-at összevetni. Ja és, hogy sok busz nem pont másfél óra alatt ér fel a menetrend szerint, mert kemény 10 perccel többet megy, az azért elég csalóka. Aki utazott már busszal tőlünk Pestre az tudja, hogy ezek a buszok szinte mindíg felérnek másfél óra alatt, ha az M2-őn mennek. Csak a menetrendbe beleszámolják az esetleges Pesti dugókat is... És hogy másik faluból hogy jutni fel? Hát én is az egyik ilyen kis faluban lakom. Úgy jutsz be a reggeli vonathoz, hogy:beülsz az autóba! Ennyi.Vagy buszozol, jóval korábban indulsz és Gyarmaton gyaloglosz egy jó fél órát...Ha esetleg van egy nagy táskád is, akkor húzod azt is...
És igen, Mohora felé vezet a 80km-es út, ők pár perccel kevesebb menetidővel jutnak el Pestre. Mivel pont kettővel van arrébb Gyarmattól.csak ismételni tudom magam: nézd meg alaposan a menetrendet! -
16. fox
2009. 10. 20. 10:15Ahogy írtam, igazán nem vitatkozni szeretnék, de a 110 km-es útvonal semmiben sem különbözik a 80 kilométerestől, mindössze annyiban, hogy az utóbbit elírták. Balassagyarmat-Aszód-Bp, csak két alkalommal nem kell átszállni. Valóban létezik egy másik útvonal is, mégpedig Vácon keresztül, hasonlóan lassú, sőt, még lassabb eljutási idővel is.
Balassagyarmatról Budapestre 18 közvelen busz jár ebből 12 ér fel kb 2 óra alatt (1:55 és 2:15 perc közötti hivatalos menetidővel.
Egy szó, mint száz, nem akarlak meggyőzni arról, hogy a vonat milyen fasza, mert nem az. Csupán a tényeket igazítottam ki egy kicsit, és leírtam néhány dolgot, ami miatt az én véleményem szerint bajban van a vasút. (röviden összefoglalva nem a nagy fizetések, hanem a nagy fizetésekhez kapcsolódó felelősség hiánya; nem a dolgozók béren kívüli juttatása, hanem egyes vasutasok munkához való viszonya; valamint nem az, hogy sokba kerül az adófizetőknek, mert más általad említett országokban még többe kerül)
Tedd meg a kedvemért, hogy rászánsz egy negyed órát az én nézőpontom megismerésére. Köszönöm.
-
17. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 20. 12:00Hát, ha ezt szegény keresztapám elolvassa, biztosan kinevet téged! Én azért nem vitatkozék a menetrenden, főleg nem az Elvirán, mert akármit is ír az Elvira, a vonatokat ő indítja el és ő is fogaja a balassagyarmati állomáson...Ő biztosítja az utat és ő tartja a kapcsolatot az érintett állomásokkal is.Vele azért nem érdemes vitatkozni...Nem kell meggyőzni, hogy jók a vonatok, hiszen szó szerint azokon nőttem fel. És biztos vagyok benne hogy ezerszer többet utaztam ezeken az útvonalakon, mint te. Nem azért írtam a ciket, hogy eltemessem a vasutat, hanem mert szeretem és szeretném, ha jobb lenne és nem menne csődbe.
-
18. fox
2009. 10. 20. 12:31Lehet, hogy a keresztapukád kinevetne, de ebben azért nem lennék olyan biztos. Hiába indítja ő a vonatokat, vasúton a Bp-Aszódon-Bgy távolság távolság akkor is 110 (pluszmínusz 5) kilométer. És nem csak a tér-idő görbület, vagy a táguló világegyetem miatt.
Ha az alábbi linkre kattintva ellapozol a 6 oldalra, ott olvashtod, hogy azért 80 km a Bp-Bgy gyorsvonatok képzett (!) távolsága, annak érdekében, hogy erre a képzett távolságra felszámított, a valós távolság alapján fizetettnél olcsóbb jeggyel csökkentse valamelyest a közúttal szembeni hátrányát.
www.mav-start.hu/res/Uzletpolitikai_kedvezmenyek.pdf
Az igyekezeted, amiért a bejegyzést írtad, dicséretes. Én pedig azért szóltam hozzá a bejegyzésedhez, mert meggyőződésem, hogy a benne taglalt ötletek java része nem javítana a vasút helyzetén. Valamint olyan részigazságokat, kiragadott adatokat közöl, ami mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.
Részemről befejeztem, nem akarom teleszemetelni a kommentboxodat, ha gondolod, kitörölheted az oda nem illő, vagy esetleg bántó kommentjeimet, nem fogok a haragudni.
-
19. fox
2009. 10. 20. 12:34Azt pedig, hogy ki melyik vasútvonalon utazott többet... hát megbocsáss, de ismeretlenül kijelenteni... Maradjunk inkább annyiban, hogy te nagyon sokat utaztál erre, én pedig annyit-amennyit.
-
20. Nyalifali
-ADMIN-
2009. 10. 20. 12:56Uhhh fiatalok, ti már régen nem a helyzet javításának vázlata fölött szócsatáztok:) Ráadásul a vita kizárólag az egók harca, tehát az elmétek megcsillanását célszerű barátságosabb mederbe terelgetni. Szerintem fogjátok meg egymás kezét, huppanjatok fel a már sokat emlegetett járatokra és lelkesen utazzázok végig az adott távot, miközben minden lényeges momentumot lejegyzeteltek a bőrkötésű naplótokba:) Utána ha még van erőtök egy csatos bambi mellett megcsócsálhatjátok az élményeket:P /a nedüt én fizetem/
-
21. fox
2009. 10. 20. 13:15Helyben vagyunk, pont és kézcsók ott.
-
22. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 20. 18:45Hát, Nyalifali, igazad van. Erre a vitatkozásra ment rá ma mindekettőnk idejéből elég sok:) De legalább élveztük. Vagyis én élveztem, bár délután már lezártam ezt vitapartnerem blogján. Jó volt úgy vitázni, hogy közben nem anyáztunk, mert sokan ezt teszik ám. És szeretek vitázni, de ezekre ma túl sok időm ment el. Úgyh mégegyszer ünnepélyesen lezárom a dolgot.
És fox: az igazzságra nem bukkanhatunk itt rá, hiszen az odaát van:P Remélem te is élvezted a szócsatát! (És ha szted 110km, akkor legyen, nekem attól végülis se több-se kevesebb:) ) -
23. fox
2009. 10. 28. 18:09Egy izgalmasnak éppen nem nevezhető, de alapos tanulmány a közlekedési módok externális költségeiről. Ilyen tanulmányt elvégezni itthon is el lehet, majd a tanulmány eredményeire támaszkodva nagyobb biztonsággal ki lehetne jelenteni, hogy drága-e (persze, hogy drága), illetve drágább-e a vasúti személyszállítás, mint a közúti.
ec.europa.eu/transport/sustainable/doc/2008_costs_handbook.pdf
Tehát megint csak azt tudom hangsúlyozni: bár a pofátlanul magas fizetések, egyes vasutasok munkához való hozzáállása, a néha hajmeresztő menetrend valóban megbotránkoztatnak, de a vasúti személyszállítás válságát nem elsősorban ezek, hanem a vasút elégtelen állami finanszírozása okozza.
-
24. R.Dorka
-ADMIN-
2009. 10. 29. 13:44Szerintem nyugodtan küldd el a mávnak az önlétrajzod, egy jól sikerült motivációs levél kíséretében,amiben leírhatod, hogy mennyi időd ment rá erre az egészre. Sok sikert!
Speciel engem közel nem izgat ennyire a téma, azért van saját életem, van családom, vannak céljaim, nekik élek. És ez az egész vasutas mizéria ilyen mennyiségben már nem fér bele és nem is akarom, hogy beleférjen.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




Én évek óta nem követem, hogy mi történik a vasútnál, de innen-onnan hozzám is eljut pár információ. Egy személyes tapasztalat: anyukám 20 évig volt jegykiadó a vasútnál, majd egyszer csak azt mondták neki, hogy "köszönjük a munkáját, viszlát, nincs szükség többé erre a vonalra". Megszüntették kb.50 km-es szakaszon a vasutat, mi meg ottmaradtunk a faluban napi 2 busszal. Aztán évente újraindították, megszüntették a vasúti közlekedést. Ha most haza akarok utazni és nem szeretnék pótjegyet, miegyebet fizetni,összehányt, össze... (tudjuk mi azt) kocsikban kell megtennem és néhol 1-2 órát is várnom kell a csatlakozásra. Persze, messze vagyok, nem várom el hogy átszállás nélkül tegyek meg kb.350 km-ert. Emellett diákjeggyel oda-vissza 5000Ft-omba kerül az utam. Általában mindig belefutok valami vonatkésésbe, bombariadóba meg minden anyám kínjába. Szóval, én elhatároztam, ezentúl busszal fogok járni. Sajnálom, de nem vagyok hajlandó többet támogatni a vasutat.