Gazdaság, pénz, közélet, politika bejegyzései 
Álommunka pályakezdőknek-ingyen
Pályakezdő vagy. Tele energiával robbansz ki a főiskoláról, azonnal állást keresel. Úgy gondolod Te leszel aki megváltja a világot, akinek azonnal lesz állása. Kezdetnek berobogsz az első munkaügyi kirendeltségre és az első utadba akadó plakáton meglátod az álommunkát, melyen csak az van kiírva, hogy éppen téged pályakezdőt keresnek és épp a te végzettségeddel és ráadásul a közelben. Ám ekkor még nem gondolod, hogy ez lesz maga a feketeleves...
Izgatottan hívod fel az irodát, hogy aktuális-e még az allás. Búgó hang a telefonban megadja a vezető telefonszámát, aki irtó kedvesen kéri, hogy küldd el az önéletrajzodat. Mint a mesében, az önéletrajzodra kb. fél órán belül válasz e-mail érkezik, értékesnek nevezik az önéletrajzodat és személyes találkozóra várnak, ami után kérik, hogy maradj ott az utána esedékes értekezleten is. Eddig mesébe illő a sztori.
A személyes találkozóra szépen kiöltözöl, kosztüm, körömcipő, smink. Amikor megérkezel, az ajtóban kedvesen fogadnak egy látszólag korábbi garzonlakásban. Kiderül, hogy a vezető egy közel sem jól öltözött idősödő, eléggé beképzelt nő, aki próbál kedves lenni veled.
Leültetnek, kávéval kínálnak és szerződést nyomnak az orrod alá. Azt hiszed, hogy ez maga a megtestesült álom, azonban a papír tetején ott díszeleg: Önkéntes szerződés. Közlik, hogy töltsd ki, írd alá, mert mindjárt kezdődik az értekezlet. Benned pedig összedől egy világ és menekülnél, de olyan kedvesen erőltetett mosolyuk van, hogy nem mersz felállni. Félsz, hogy a kövér főnök visszatart.
A szerződés felett ülsz, de annyira néznek, hogy elkezded kitölteni, aláírni viszont nem mered, mert napi 8 óra munka van benne a hét 5 napján, mindenféle költségtérítés nélkül. Megérkezik egy másik álláskereső, kiderül 1 fizető állásra 2-en vagyunk. Az állás azé, aki jobban bedolgozza magát ingyen. Itt elveszik minden életkedved.
Elkezdődik az értekezlet. Megtudod, hogy ez az iroda Eu-s pályázati pénzből létesült és célja, hogy a pályakezdőket és a gyes-ről a munkába visszatérő kismamákat támogassa. A tevékenység bemutatása során nyilvánvalóvá válik számodra, hogy itt is csak az EU-s pénzek értelmetlen eltapsolása folyik. Látod, hogy rengeteg mindent rosszul csinálnak, nem jutnak egyről a kettőre. Így beveted magad, megrohamozod őket ezernyi hasznos információval, hogy legalább valami látszatja legyen a munkájuknak. A dolgozók mindeközben szorgosan jegyzetelik a szavaid, észrevételeid. A főnök arcán látni, hogy örül, mert ezekhez az információkhoz nélküled soha a büdös életben nem jutott volna hozzá. Egykönnyen nem talál mégvalakit a környéken, aki csak ismerné a klaszter fogalmát, nemhogy olyat aki egynek az alapításában is részt vett. Te pedig a 4 órás értekezlet végén teljes joggal reménykedsz, hogy tiéd a fizetős állás a másik, csöndes, kövér és zsírosarcú delikvenssel szemben, aki még akkor sem tudott megmukkanni amikor kérdezték. Tudod, hogy a projekt hátralévő hónapjaiban az elmúlt 4 óra alatt megadott információtömegedből fognak élni, de legalábbis kiindulni csak ebből tudnak, mert láthatóan zsákutcába jutottak, mert egy kukkot sem értenek a témához. Azt hiszed téged keresnek erre az állásra. Így reménykedsz. Ám távozásodkor felhívják a figyelmed, hogy az van előnyben, aki jobban segít az önkéntes munkában, azaz többet bejár ingyen. Csalódott vagy, hiszen ennyi segítség után legalább egy ígéretre számítasz, hogy esélyesebb vagy, mint a másik. Főleg, ha már láthatóan tetszettél nekik. De te csak ingyen kellesz. Hülye voltál, mert ingyen kiadtad értékes és ritka tudásod.
Hetek, hónapok telnek, a főnök csak hiteget, hogy még nem döntött az állás ügyében, mindeközben folyamatosan hív ingyen, vagy ahogy ő mondja önkéntesen dolgozni, hogy munkatapasztalatot szerezz. Már el is felejti, hogy munkatapasztalatod bőven akad a főiskolai éveid alatt. Épp az a tapasztalat, ami nekik kell egy klaszter megalapításhoz. De Te csak pénzért akarsz dolgozni, hogy megélhess. Az áhított fizetős állást a főnök már rég betöltötte a másik delikvenssel, mert az egy jogász,a ki nélkül szintén meghal. Közben téged azzal hiteget, hogy még szabad az állás. Tudja, hogy jogászra szüksége van, míg, ha klaszter nem valósul meg attól az Eu-s pályázati pénz még az övé. Te ezt még nem tudod, csak be akarsz menni párszor az irodába ingyen dolgozni, ami mindannyiszor zárva van. E-mailben segítesz párszor, értékesebbnél értékesebb információkat kiadva.
Megelégeled a dolgot, elköszönsz az állítólag főként pályakezdőket támogató irodától. Még ők vannak megsértődve és hitegetnének egy újabb állás felszabadulásával, de már nem eszed be többé ezt, még ha kényszerhelyzetben vagy is.
Remélem más pályakezdő ezek hatására nem dől be ilyesminek! Mert tudom, hogy sokakkal történik ez meg manapság. A pályakezdők támogatása helyett azok ingyen dolgoztatása, kizsigerelése inkább a fő profilja a Rétsági Partnerséggel a foglalkoztatásért irodának. Ez a mi országunk...
Főoldalra ajánlom !
Többé már minket sem zaklat a Capital Partners
Mert hát minket is megtaláltak, vagyis a páromat. Vállalkozó, van saját honlapja, több se kellett ezeknek az álbrókereknek: hívogatni kezték. Már-már a zaklatás szintjén.
Főoldalra ajánlom !
Amikor a reklám visszacsap
Nemrég olvastam, hogy egy indiai férfi beperelte az Axe gyártóját (Unilever), mert kemény hét év kitartó dezodor használat után sem tapadtak rá a csajok. A fickó egyébként 26 éves tehát megközelítőleg 19 esztendős kora óta igyekszik az orruknál fogva vezetni, illetve megfogni a nőket. Fényképalbumot ugyan nem láttam a kiábrándult sunavadászról, de ha ennyire komolyan benyelte az Axe-hatást akkor fejben mindenesetre ráférne egy alapos átépítés. Az eset több mint vicces, ennyi erővel a csokifalók simán perelhetnék a Sportszelet gyártóját, mert több karton elfogyasztás után sem agytrösztök sem erőművészek nem lettek. A Red Bull kicsit talán jobb helyzetben van, hiszen a 10. emeletről szabadesés után földet érő delikvensek közül már jóval kevesebben fognak eljutni a bíróságra, bár posztumusz elismerésként még bezsebelhetnek egy Darwin díjat. Kétségtelen, nagy az Isten állatkertje!
Hogy visszaugorjak az alaptémára gyorsan megjegyezném, hogy az Axe őrület illetve magának az ajzószer koncepciójának a kidolgozása már 2006 előtt megkezdődött. A népszerűségi vulkánkitörés beröffentése érdekében el kellett hitetni a sok esetben naiv fogyasztókkal, hogy a különleges deo egyáltalán nem csak hónaljbukéra jó.
A 21. században már olyannyira bezabáltatták minden szarral a piacot, továbbá olyan mértékű a verseny, hogy egy remek ötletekkel injekciózott innováció is fulladásos halálra van ítélve mire slágerterméket varázsolnának belőle (feltéve, ha egyáltalán ez a cél). Ezért is tündököl ennyire kiemelten csókosszájú szerepben a marketing, amit más iparban már oscarral jutalmaztak volna. A márkaépítés és a pozícionálás tehát nem kérdés hanem alap, a cél pedig ezek tükrében már adja magát: a kiszemelt fogyasztói csoportból minél többen kerüljenek "intim" kapcsolatba az adott termékkel. Nyilván ez a célcsoport az Axe esetében nem a nyugdíjas korosztály, sokkal inkább a tesztoszteron túltengésben szenvedő, élményorientált reklámokkal nyájként vezethető hímpopuláció.
Tény, hogy sok a röhejes emberi reakció de talán a marketinges vezéragyaknak is mérlegelniük kellene, hogy hol és milyen tartalmú reklámokkal blokkolják a fogyasztók agyát. Indiában sokkal szolidabbra is vehették volna a figurát, nem biztos, hogy a "befújom magam, majd az első szimatolós bige lepippant a bokorban" kicsengésű képsorok ott is tarolnak /persze pénzügyileg taroltak ha a fickó hét éven át csak Axe-al fényezte magát/. Ez a primitív felfogás a nők tekintetében mindenképpen sértő...
Főoldalra ajánlom !
Megmondom miért jösz ki két szatyorral a boltból, egy kenyér helyett
Ugye neked is ismerős az a szitu, mikor csak egy kenyérért ugrasz be a boltba ,de mégis több kilónyi felesleges dolgot is veszel mellé? És még bűntudatod sincs, csak akkor, mikor rájössz, hogy üres a buksza meg a bankszámla...
Főoldalra ajánlom !
Vigadó híradó a H1N1-ről
Főoldalra ajánlom !
Vasutassztrájk- Nyílt levél a vezérkarnak
Főoldalra ajánlom !
A Csernobili kamu halálmítosz
1986. április 26.-a. Magyarországon az emberek csak a szokatlan áprilisi hűségtől szenvednek. Ám nem messze, a Szovjet Unió területén egy kisváros atomerőművének egyik reaktora felrobban...
Főoldalra ajánlom !
Adó a szilikonos cicikre
Barack (alias Hamis Gyümölcs) Obama úgy néz ki okosan lenyúlta a korábban vitatott ötletünket és minden hőlégballonra emlékeztető női lökhárítót, illetve egyéb plasztikáztatott testrészt adóval fog sújtani. A tervek szerint 10 %-ot kell majd kicsengetni az ajakfeltöltésre, a mellnagyobbításra, a zsírleszívásra és az orrplasztikára jelentkezőknek. A felsorolásból még hiányolom a fenék implantátumos réteget (oda is kell ám anyag), bár nekik éppen elég szívás, hogy az alvás közben felvett sünpózból lazán legurulnak az ágyról.
Obama a „botoxadóval”egyébként az egészségügyi reformjához szükséges 100 millió dodót szeretné előteremteni. Mivel manapság akaratos óvodásként tombol a plasztikázási láz, egyáltalán nem kizárt, hogy a felfújt cicikből lecsattanó összegekből "cirkuszi játékokra" is jusson a rászoruló, szegényebb rétegnek. Noha az amcsi emberek közel nem olyan leleményesek, mint (Odüsszeusz) a magyar szekció, de még ezen a területen is felvetődik bennem a csalás gondolata. Tehát amellett, hogy Magyarországon is szorgalmaznám egy hasonló adónem bevezetését, a visszaélések elkerülése érdekében már most javasolnám egy új szakmai brigád, a kézrátételes-revizorok képzésének kezdeményezését:)
Főoldalra ajánlom !
Merre tovább Győri Édes?
Eljött a reggel szép nyári nap, minden ínyenc Győri Édes Jó Reggeltet ropogtat. Ott van még a cukor is, naná, hogy a negró, amit a nagyapám is szopogatott anno. A többi finomságról már nem is beszélve, amikről minden édességimádó órákon át regélne.
Valamelyik nap pont egy csomag Győri Zabfalatok elpusztításán fáradoztunk (valójában ez egyáltalán nem fáradság) amikor az egyik kekszből kifigyelt egy méretes kalászdarab. Lazán felnevetettem, hiszen így legalább biztos lehetek abban, hogy tényleg azt kapom a pénzemért, amit a termék neve eleve sugall. Bár azért valljuk be őszintén, annak biztosan senki nem örülne, ha mondjuk a medvecukorban egy kis bocs mosolyogna vissza rá, vagy ha egy brummogó macis kockasajt űzne vele tréfát.
Eredetileg a Győri Kekszgyár (ami már inkább székesfehérvári) felett gyülekező viharfelhőkről szerettem volna valamit pötyögni, de mivel nagyon unom a sokszor alaptalan információkat hordozó IWIW-es illetve emailes körüziket, csak finoman kezelem az újabb és újabb pletykákat.
2001-ben egy bizonyos Viktor és Janó szerzőpáros jóvoltából olyan hírek keringtek a neten miszerint a Danone bezárja a Győri Keksz – és Ostyagyárat. Akkor speciel egyáltalán nem április tréfáról volt szó, a Danone valóban merényletet tervezett (francba az ádáz üzletpolitikával) a patinás magyar gyár ellen még ha azt talán nem is olyan formában mint ahogy azt sokan hitték. A bojkottra való felhívás terjedt, mint a népmese, mindenki bedobta magát (nem vettek Danone termékeket) aki egy kicsit is szívén viselte a Győri Keksz üzem sorsát. A pusztán civil indíttatású kezdeményezés végül is sikerrel járt (az elbocsátásokat leszámítva), hiszen a gyárat nem zárták be (bár azóta a termékek nagy része már külföldön hagyja el a futószalagot).
Azt, hogy ennek az újabb bojkottra való felhívásnak mennyi alapja van, nem tudom, de egyelőre tutira nem kell attól tartani, hogy eltűnik a Pilóta keksz, a Vaníliás karika vagy akár az Albert keksz. Sőt a Győri Keksz Kft. Tavaly óta nem csak forgalmazza, de a hazai piacra is behozta a TUC sóskeksz gyártását és jó pár termék receptúráját (az egészséges életmód jegyében) megújította.
Nálam mindkét cég termékei simán megférnének a piacon, kár, hogy ezt egyik-másik fél nem így gondolja.
Ami a Danone-t illeti, díjazom az ő joghurtjaikat is, habár a Könnyű és finom köszönőviszonyban nincs a gyümölccsel. Na de ennyi pénzért nem is várhatjuk el, hogy egy kiskosár eper cuppanjon a szánkba, mikor felpattintjuk a fedőfóliát. A Danon Activia még magasabbra teszi a lécet az ízlelőbimbók kényeztetését illetően, persze nem a Bifidus ActiRegularis miatt. Engem ugyanis hidegen hagy, hogy milyen élőkultúra rejtőzik a joghurtban, persze csak addig, amíg az szabad szemmel nem látható:) A reklám kizárólag ezeknek a parányi baktériumnak a jótékony tulajdonságait szajkózza, amit józan paraszt ésszel kb. három fokozatban lehetne felvázolni:- kedvezően hat a bélműködésre
- ezáltal gyorsabb és komplikációmentes lesz az emésztésed
- összegezve: vígan tudsz majd szarni:)
A mai gazdasági helyzetben sajnos a tréfálkozáson túl már nehéz lenne üdítő arckifejezéssel szembenézni a kész tényekkel, de nagyon remélem, hogy az a sok neves magyar terméket gyártó üzem amelyeknek a halálhírét terjesztették az elmúlt hónapokban, képes lesz majd átlépni a nehézségeken...
Főoldalra ajánlom !
Már a Tescos szatyor is fizetős...
Néhány napja megnyílt Balassagyarmaton a Tesco /hatásszünet/ ollléhhhhhhhhhhhhhhh! Na nem mintha nagy szám lenne, még mindig elég fapados a felszereltség ráadásul a méretei mellett a nyitvatartási időt is eléggé minimalizálták a megszokott Tescos paraméterekhez képest. Ennek ellenére forgalma biztosan lesz mert az emberek marhára szeretnek vásárolni (még szorult gazdasági helyzetben is) és az sem elhanyagolható szempont, hogy viszonylag minden egy helyen, karnyújtásnyira csaknem a fogyasztó kosarába pottyan. Ez mindenképpen versenyelőny a közepes felszereltségű hipermarketekkel szemben akik ezáltal még gyakoribb ütemben kénytelenek az "akciós kínálat" adta lehetőségekhez nyúlni. Ez nekünk, vásárlóknak természetesen igen kedvező, ezért mindenképpen pozitívumként lehet elkönyvelni a bevásárlóközpontok térhódítását.
Rátérve az alapszituációra: közel háromnegyed órás várakozás után én kerültem a pénztár mellett kígyózó sor elejére ami mindenképpen felszabadultsággal töltött el, megvan minden amire szükségem volt (sokszor az is amire nem) végre szabadulok a tömegből. A fizetés persze már kevésbé boldog pillanat, de mindennek megvan az ára, ez a csere rendje.
A szatyornál felszámított kemény 5 forint nem vágott földhöz, de azért furcsáltam a dolgot ugyanis eddig ez volt az egyetlen dolog amit ingyen kapott a nép, legalábbis látszólag hiszen manapság már mindennel kalkulálnak a nyereség növelése érdekében. Tudatlanságom azonban megvilágosodott a világhálón mindenre kiterjedő informálásnak köszönhetően. Kiderült, hogy az 5 forintos műanyag bevásárlószatyrokkal a környezettudatosságot akarja hirdetni a népszerű áruházlánc, amely az ebből származó bevételt jótékony célokra fordítja.
Ott a pont! Ne ítélj elsőre: lebomló szatyor, gyenge de hasznos:)
Úgy látszik nem minden a fogyasztók lehúzásáról szól, néha-néha előbukkan a céltudatos, karitatív szemlélet is.
Főoldalra ajánlom !
Dubai a "legek" országa
Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy a Perzsa-öböl mentén letelepedett törzs, akik eleinte halászatból illetve később folyami kereskedelemből teremtették meg a napi betevőjüket.
Telt múlt az idő, pörögtek az évek majd 1966-ban az itt élő nép szinte teljesen váratlanul olajra bukkant a föld rejtekében, ami egy csapásra megváltoztatta az életüket. Az olajból származó bevételeket nagyon ésszerűen, nem elherdálva a terület fejlesztésére úgymond felvirágoztatására fordították.
Innentől elég ha szabadjára engedjük képzeletünket és megkapjuk Dubai mai látképét, valóban mesébe illő világát. A fejlődés tulajdonképpen azóta is szakadatlan, ami már inkább a turistacsábító luxuskomplexumok építésének jegyében zajlik. A dolognak természetesen van árnyoldala is, még ha nem is közvetlenül az arab világ szempontjából: Dubai már nem igazán tud merre terjeszkedni, ezért onnan csípnek le értékes területeket, ahonnan már egyáltalán nem lenne szabad, és ennek bizony a Föld csodás élővilága látja kárát. Azonban egyelőre úgy néz ki ez a gondolkodásmód az illetékeseket nem nagyon zavarja, így a korlátokat továbbra is kitolja a háttérben meghúzódó irdatlan mennyiségű vagyon.
A napokban volt a legújabb luxushotel az Atlantis the Palm megnyitó ünnepsége, ami ismét lenyűgözte az egész világot. A megnyitóra fordított összegnél valóban nem fukarkodtak, állítólag mintegy 20 millió dollárt (4, 2 milliárd forintot) áldoztak az eseményre. A vendégek közt olyan hírességek voltak jelen, mint többek közt Kylie Minogue, Oprah Winfrey, Robert De Niro, Lindsay Lohan, Charlize Theron illetve Wesley Snipes.
Kylie Minogue egy laza koncertet zavart le az est folyamán, amelynek keretében azért a néhány eldalolt slágerért a bankszámlájára utalt 4 millió dollár (a hírekben "csak" hármat csacsogtak) nem tekinthető rossz díjazásnak. Bár az is tény, hogy ők teljesen más órabérben mozognak, mint az átlagember:D Wesley Snipes nem tudom mit keresett ott, hiszen filmes karrierje mostanság eléggé padlón van, ráadásul legutóbb mintha néhány évre sittre is akarták volna vágni a múltban elkövetett piszkos ügyeiért. Ennyit a fellépő sztárvendégekről, most nézzünk néhány elképesztő adatot magáról a hotelről. Az Atlantis the Palm egyike Dubai lenyűgöző új látványosságainak, mely a Palm Jumeriah sziget (pálmafa-sziget) központi részén helyezkedik el.
A szállodához tartozik egy röpke 160 ezer négyzetméteres aquapark, melynek nagy része föld - és vízalatti üvegfalú alagutak labirintusából áll, illetve egy 20 ezer négyzetméteres konferencia központ és 1900 négyzetméternyi bérelhető üzlethelyiség is. Itt aztán gyerek és felnőtt is karöltve és szájtátva közvetlen közelből csodálhatja a tenger élőlényeit, többek között egy csoport palackorrú delfint, melyeket a Salamon-szigetek kormányától vásároltak. A korábban említett súlyosan ártanak az élővilágnak megjegyzésem itt újra előtör, hiszen a természet és állatvédő szervezetek is keményen tiltakoztak a delfinek leszállítása ellen, de végül megint a pénz került ki győztesen.
Az Atlantis 1539 szobával várja a vendégeket, amelyek mindegyike luxuskategórába tartozik és kellően felszerelt ahhoz, hogy ne kelljen semmit nélkülöznie annak, aki az arab világ Kánaánjának egy újabb mesterséges szegletén akarja majd álomra hajtani a fejét. Nem tudom, hogy ezek az adatok mennyire turistacsalogatóak de az tény, hogy vastag pénztárcával kell majd rendelkeznie annak, aki ki szeretné perkálni a legkevesebb 14ezer font/éjszakás lakosztály árát.
Ennyi volt a mese mára bezárul most Dubai csodatára…Persze csak időlegesen, hiszen újabb és újabb tervek születnek, és úgy érzem, hogy azt a bizonyos határvonalat az élővilág és az emberi tejeszkedési korlátai között nem fogják csupán baráti szeretből meghúzni a közeljövőben.
Az Atlantis the Palm november 20-án lezajlott megnyitó ünnepségének tűzijátéka
Főoldalra ajánlom !
Merre tovább Magyarország?
Általában nem szoktam gazdasági vonatkozású dolgokról írni (ez inkább Muzsikus feladata lenne), mert a szórakoztató írásokat részesítem előnyben, aminek hatáskörébe egyáltalán nem esik bele a csorbát szenvedett, gazdasági hamiskás-muzsikaszó.
De gondolom mindenki érzi a saját bőrén is, hogy mennyire nagybetűs SZAR a helyzet, persze az igazi csapás illetve nyomás talán csak a következő évtől kezdve lesz igazán fojtogató. Senki ne gondolja, hogy bármiféle horribilis pénzmag-amit nevezzünk mentőcsomagnak- majd az amúgy is működésképtelen piac remegő testébe injekciózva mindent egy csapásra megold. Attól, hogy egy halálos beteget bevitaminozok még nem fog talpra állni és örömében bukfenceket hányni. Sokkal fontosabb az egyéni hit és közhangulat, márpedig jelenleg bizalmi válságban is szenvedünk. Ugyanakkor ezek a kapcsolatok és megítélések folyamatosan változhatnak és változnak is, tehát ha egy ésszerű gazdálkodás kapna helyet az országban, valószínűleg pozitív oldalra is billenhetne a mérleg nyelve.
De ezek rendkívül feltételes gondolatok voltak, amelyeknek a valóság mezejére való repítésére nagyon kevés esélyt látok, pláne ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyire is stagnáló volt a kormány tevékenysége az elmúlt években.
Ráadásul sok a bosszantóan üres nyilatkozat. Legutóbb a Világgazdaság Online-on olvastam egy cikket, amiben Kiss Péter szerint a pénzügyi válság hatására Magyarországon akár 2011-2012-ben bevezetésre kerülhet az euró. Nyilván ő is a lehetőségek késedelem nélküli megragadására asszociált, de durván felületesen számolhatott a Maastrichti kritériumok teljesülésével.
Tekintsük is gyorsan át, hogy melyek ezek:
- A fogyasztói árszint (infláció) emelkedése a vizsgált évben 1,5%-nál jobban nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlagindexét (árstabilitás)
- A hosszú lejáratú kamatláb a vizsgált évben 2%-nál többel nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagát.
- A vizsgált évben a költségvetési deficit a GDP 3%-át, az államadósság pedig a GDP 60%-át nem haladhatja meg
- A tagállam nemzeti valutájának árfolyama a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába lépést megelőző két évben nem lépheti át a második szakaszban megállapított árfolyamsávot. A gyakorlatban ez azzal is jár, hogy az adott országnak be kell lépnie az Európai Árfolyam Mechanizmusba (ERM).
Ami igazán necces tétel lehet a felsoroltak közül az mindenképpen a GDP 60%-át meg nem haladó költségvetési hiány kritériuma. Az IMF nagyban segítségünkre van, hogy az államadósság az egekbe ugorjon de nehogy már őket hibáztassuk a saját hibáink miatt. A központi költségvetés kb. 1,5 % GDP csökkenéssel számol az elkövetkező időszakra. Ez az érték természetesen a megszorítások illetve az eluralkodó termelési visszaesés összefésülésével adódik.
Pro oldal: kiadásszűkítés főként a központi költségvetési fejezetek támogatásból fedezett kiadásainak és a közszféra béreinek csökkenése, valamint a nyugdíj- és szociális kiadások növekedésének visszafogása.
Kontra oldal: további jelentős elbocsátások a kereskedelmi, a pénzügyi szolgáltatói, a vendéglátó szektorban és a feldolgozóipari exportra termelők esetében.
Talán fordítva is írhattam volna a két szemszög tényezőit, de ez mit sem változtat a megítélésén.
Gondolom jól kivehető, hogy mi mindkét oldal szerint keményen szívunk majd az elkövetkező időszakban, ki súlyosabban ki kevésbé megterhelően, de sajnos ezt is túl kell majd valahogy vészelni.
„ Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt! ”
Főoldalra ajánlom !



