Website Ribbon

Az árva (Orphan)

Végre egy olyan film ami képes egy csöppnyi indulattal felspanolni a nézőt,  a stagnáló pulzust kizökkenteni normális értékéből és minden ősi burkolt gyűlöletet felszakítani, hogy aztán egy kislány ellen összpontosuljon. Fogadni mernék, hogy egyes jelenetek után jó páran szabadkezű megtorlót szeretnének majd képzeletben betölteni, ami egyértelműen a hihetetlenül erős színészi játékot dicséri, markáns egy beugróra sikeredett ez - a többnyire tinisorozatos szerepek után -  Isabelle Fuhrmantól.

A történet szempontjából nem kérdéses, hogy ismét a régi idők mozijának piszkos kártyáit porolták le, kicsit megkeverték majd ezek alapján kezdték el dédelgetni a forgatókönyvet. Direkt nem jövök a sablonok puffogtatásával, manapság a filmiparban legalább annyira nehéz új elemekkel előrukkolni, mint 30 év aktív házasság után. Egyébként meg így kell mesterien építkezni a bejáratott panelekből, hogy a végén egyetlen vulgáris szóba sűrítve pozitív élményként tudjuk nyugtázni a látottakat.

Lánc, lánc, Eszterlánc

A sztori elején még szinte csillog a szemünk az édes kis Esthert bámulva, írhatnám akár azt is, hogy tízből kilenc szülői feladatokra vágyakozó pár biztosan őt választaná. Aztán elkezdenek pörögni a képsorok, elszakad a lánc, lánc eszterlánc és egy igazi gyermek-szülő terror veszi kezdetét.

A fényképezés, a zene egyaránt remek, miközben még egy csavarral is megdobnak minket, hogy megmagyarázzák a kezdeti tapogatózást. Ebből a szempontból persze több helyen is sántít a dolog, de még ez sem von le sokat az összhatásból.

Első bliccre nem vártam sokat ettől a filmtől, ehhez képest erősen túladagolt lett a pozitív csalódásom, érdemes csekkolni!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2010. jan. 24. 15:06 - címkék: árva, gyermek, horror, Orphan és kategóriák: Minden ami film - még nincsenek kommentek

Vegyszermentes kóstoló: előszó

Na de mitől is bio egy kozmetikum? Ezt a kérdést egy tyúkszaros udvaron nevelkedett parasztgyereknek – akinek a nagyapja még keményen járta permetezőgéppel a hátán a földeket – kissé talán nehézkes elsőre megválaszolnia (jut eszembe, Csaba, már igazán visszahozhatnád az elektromos hurkatöltőnket…).

Bio

Fogjunk hát egy BDIH minősítéssel párosított delikvenst és olvassuk el mit fröccsentettek a hátoldali címke magyaros tájékoztató szűkre szabott soraiba: ellenőrzött natúrkozmetikum (ugye ez lenne a BDIH, azaz, hogy minden összetevő - a sáfrányos szeklicétől a réti nyúlheréig – ellenőrzött biológiai gazdálkodásból származik), nem tartalmaz szintetikus hatóanyagot, tartósítószert, színezéket, illatanyagot. Továbbá felhasználói léleknyugtató impulzusokat kelt, hogy állatokon sem tesztelik a hatásfokot, de ez jó pár BDIH minősítéssel nem rendelkező termék esetében is elmondható lenne. Szóval elég sok magát a testet illetve a környezetünket kímélő kritérium, amit ha valóban tisztességesen betartanak, ellenőriznek, talán némileg nyugodtabb szívdobogással nyúlhatunk a pénztárcánk mélyére, hogy kicsengessük az egészségesebb életmódot támogató kencéket.

Nem mindegyik termék feltétlenül drágább mint ökológiailag kevésbé tisztaságmániás társaik, mint ahogy azt sem pusziljuk be, hogy amiért jóval többet fizetünk az átlagnál az tutira jobb is mint az ócsóóóbb muníció. A bio cuccok sem ígérnek csodát, zökkenőmentes napokat vagy éppen a bőröd tiszta ragyogásától beinduló vad csajokat-pasikat, mégis fontos momentum úgy nekivágni saját magad kényeztetésének, hogy ártani biztosan nem ártasz vele. Hogy használni fog-e? – az már egyáltalán nem garantált. Sajnos a kizárólag növényi eredetű összetevők között is bőven akad olyan ami az egyik félnek kellemes, a másik bőrét pedig aktívan irritálja. Ebből kifolyólag szinte minden esetben érvényesítik a kevesebb néha több álláspontot, így óvatossági elgondolásból semmilyen terméket nem pakolnak teli hatóanyagokkal.

Annyi de annyi szempont van, hogy a következő jégkorszakig (míg végleg befagynának a gondolataink) falhatnánk a témát, de akkor már inkább érdemesebb saját magadon letesztelni a bio-sémát. Erre hamarosan vissza is térünk, miközben intim kapcsolatot létesítünk majd néhány konkrét termékkel.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2010. jan. 20. 12:28 - címkék: BDIH, bio, kozmetikumok, vegyszermentes és kategóriák: Egészséges életmód, gasztronómia - még nincsenek kommentek

A vetéstől az aratásig

Gyakran apró könnycseppek nedvesítik bőrredős szarkalábaidat, némán viseled a sors által neked címzett megpróbáltatásaidat. Noha nem számít mi volt a múlt csupán lepörgött diafilm, ha színest továbbra is szürkében látod, odabent gyakran birizgál majd a kín. Szökkenj tovább, mint kisbaba az első földre huppanás után, neked már megvan az a képességed, hogy nem hugyozol magad alá minden délután. Törj felszínre akár egy erekció csúcspontján az ondó, nézz szembe önmagaddal, ne legyél egy sunyi pondró! Bátran tekints az adott lehetőség csillogó szemébe, annak tükrében hatolj egyenesen a lelkébe, csókolj neki végre kezet, talán egyszer azt suttogja füledbe, hogy szeret.

Megízleled majd a szabadság útját, közben rádöbbensz már nincsenek korlátaid, amiről eddig azt hitted tőled mogorván lenyúlta az élet, valójában azok saját piciny elvetetlen magvaid. Végre beléd hasít mire is volt szükséged a csodás terméshez, folytasd hát szabad szellemben utadat és mindig pozitív energiát kapsz a szüreteléshez.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2010. jan. 15. 10:40 - címkék: cselekedet, élet, gondolkodás, pozitív, sors és kategóriák: Egyéb - még nincsenek kommentek

Egy kis stat zárásként - 2009 legolvasottabb karcolásai

Ugyan már virít az oldalsávban némi számmisztika, de szokásomhoz híven most egy külön post keretében is visszatekintenék erre az elmúlt évre. Sokkat több bejegyzés persze nem született, a passzivitás néha olyan mértéket ölt ha blogírásról és nem pusztán csekkolásról van szó, hogy komoly portalanítást kell végrehajtani a művelet megkezdéséhez.

Lett egy új tagunk akit Dóri babának hívnak - persze már egyáltalán nem szopja a nagyujját -  a blogon csak R. Dorka néven fut. Jó pár nagy vitát kiváltó bejegyzést köszönhetek neki, talán még azokból is kihozta a "vakkantási" ösztönt akik egyébként soha nem szoktak hozzászólni a témákhoz.

Már csak poénosan ironikus jelleggel említem meg, hogy nyílt hadszíntéren az ember kap jót és rosszat egyaránt, így egyáltalán nem érintett megelepetésként, hogy a kezdeti kapálozások után sok olyan ember is tiszteletét tette megnyilvánulásaival akiknek két füle van de mégis egy köcsög képét akarták lefesteni magukról. Azért rájuk is számítunk a jövőben, még ha a moderálás nem éppen a legüdítőbb szabadidős tevékenységünk.

Na de elég a dumából, lássuk az idei TOP 10-et:

1. A túlélés törvényei (Ultimate Survival)

2. Kockahas vagy pocak?

3. TOP5- A legveszélyesebb szakmák

4. Grammy 2009: zene, rucik, dekoltázs meg ami belefér

5. Hibák az első randin - Beugrós postolmány

6. A diákoknak már a tesi sem fekszik

7. Az energiaitalok, avagy gyermekeink "energiája"

8. Zacsi-pacsi

9. Marian Cozma (1982-2009)

10. Megmondom miért jösz ki két szatyorral a boltból, egy kenyér helyett

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. dec. 31. 14:17 - címkék: legolvasottabb, összesítés, post, statisztika, TOP és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Vegyük át még egyszer…

A magyarok többsége búval bélelt a végletekig pesszimista szemléletű! Az influenzás időszakban a takonytól csillogó orrunkat lógatjuk, de a napos, derűs szezonban is találunk okot panaszkodásra. A szélsőséges gondolkodástól, neveltetéstől sokan kezdenek olyannyira alulszocializált zombikká válni, hogy már a Mónika-showban sem szégyellik lelki szennyükkel megművelt mélyenszántó tiszteletüket tenni.

Gyakori kérdés (még ha nem is a Magyar Közlönyben), ha vissza lehetne pörgetni az idő kerekét mit tennél másképp? Egyáltalán szeretnél-e fiatalabb lenni és ismét nekilendülni egy másik nézőpontból az élet színpadának?   Ha most nekem szegeznék ezen bejáratott ugyanakkor fikciós háttérrel rendelkező kérdéseket, kissé akadozó hangon azt válaszolnám, hogy köszönöm de nem kérek belőle! A sors illetve a saját magam által gerjesztett tettlegesség kölcsönös játéka már eddig is sok féle szituációba sodort, amit vagy őszintén, teljes odaadással vagy félvállról esetleg hazug módon éltem meg. Az életem őszinte felét felesleges lenne megismételni, a hazugot pedig nem szabad! Így inkább haladok tovább megfontoltan az utamon - anélkül, hogy az árnyékomat kergetném – vállalva cselekedeteim vonzatát és bízva abban, hogy a végelszámolásnál nem tolják majd az arcomba a Mission Incomplete üzenetet.

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak szép esetleg „székről lefordulósan” vicces pillanatai 2009-ből. Nosza kapjátok elő a fejetekben szunnyadó, örömteli kicsengésű jegyzeteket, eljött a kellemes momentumok felidézésének ideje. Aki már túl van a nosztalgián, az karcolhat újévi fogadalmakat is, a betartása különben is nehezebb, mint a nyilvános szétkürtölése.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. dec. 29. 14:37 - címkék: emlékek, pillanatok, szemlélet, újév és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Legyen ünnep

Így karácsony előtt pár nappal már szinte mindenki gőzerővel készül az ünnepekre. Karácsony ajándékvadászat a zsúfolásig telt üzletekben embert próbáló feladat. Az utolsó napok rohanásában hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a lényeg a SZERETET.

Legyen most a következő kis videó egy pár percnyi csendes pihenés az ünnep előtti rohanásban.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: R.Dorka, 2009. dec. 19. 17:06 - címkék: karácsony, szeretet, ünnep, zene és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Miért??? - A salgótarjáni gyilkosság hírei

Megdöbbenten hallgattam reggel a rádióban a híreket. Tegnap este, Salgótarján belvárosában egy cigány férfi bozótvágó késsel szabdalta szét, és ölte meg barátnőjét egy bolt előtt, majd a nővel lévő férfit is életveszélyesen megsebesítette és összevagdosta, immár bent a boltban. A megtámadott férfi később a kórházban vesztette életét. Mindez az előtt a bolt előtt történt, ahová én is naponta járok.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: R.Dorka, 2009. dec. 15. 17:13 - címkék: gyilkosság, Salgótarján és kategóriák: Egyéb - még nincsenek kommentek

Ihlet a zuhany alatt

Kedves Olvasóim, titeket hol illetve milyen helyzetekben szokott leggyakrabban megpókolni az ötletroham? A klotyón ülve miközben bámuljátok az ajtóra felnyalt playboy nyuszi képét, esetleg az ágyban hentergős, kalandozós pillanataitokban?

Egy nagyon ráérős kutató csoport felmérése szerint az emberek processzorát többnyire zuhanyzás közben csiklandozzák meg a kreativitástól nyüzsgő gondolatok. Nem csoda, hogy sok világmegváltó ötlet akkor született mikor valaki lehajolt a nedvességtől csillogó kecsketejes szappanért, tusi és fürdés közben agyilag könnyedén átlibbenünk a bennünk tobzódó gondolati zúzódások felett.

A munkahelyét ugyan senki nem jelölte meg mint a lehetséges ihletáradat kiapadhatatlan forrása, valószínűleg a válaszadók többségét már magának a meló légkörének vizualizált képe is frusztrálja. Pozitív, szinte túlidealizált példaként felhozhatnánk a  Google irodaházait, ahol már a munkahelyi díszlet is messzemenőleg a kreativitást szolgálja.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. dec. 10. 16:25 - címkék: felmérés, gondolatok, ihlet, zuhany és kategóriák: Egyéb - még nincsenek kommentek

Élettársi kapcsolat vs. házasság

Reggel egy mosolygós lányka nyomta a kezembe a Metrót. Megütött a napi szokásos kis statisztika, ami éppen az éllettársi kapcsolatokról szólt. Elgondolkodtam, hogy miért is választják egyre többen az élettársi viszonyt a házasság helyett.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: R.Dorka, 2009. dec. 9. 21:04 - címkék: élettárs, élettársi kapcsolat, eskü, esküvő, házasság, papír és kategóriák: Egyéb - még nincsenek kommentek

Karácsonyi nyereményjáték

Nyereményért vetélkedő játék még nem volt a blog keretein belül, így gyorsban szeretném útjára indítani szerény karácsonyi játékunkat. Egy kérdés, egy válasz és ha szerencse téged céloz meg bezsebelhetsz egy páros belépőt (állójegyek) a MOL Karácsonyi Koncertjére. Időpontja: 2009. december 17. , csütörtök 19:30

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

Fellépők: Dér Heni, Feke Pál, Gallusz Niki, Keresztes Ildikó, Mező Mihály (Magna Cum Laude), Miller Zoltán, Palcsó Tamás, Roy, Szolnoki Péter és Tóth Vera

 

Kérdés: Mi a jelentése a latin adventus szónak?

A. búcsúzás

B. érkezés

C. számadás

Erre a "bazi nehéz" kérdésre a válaszokat holnap azaz csütürtök 10 óráig lehet gurítani a nyalifali007@gmail.com címre. Tudom, hogy szűk a határidő de a koncert is a nyakunkon van és a jegyeket mindenképpen szeretném elpostázni /a nyertest holnap délig biztosan értesítem/.

Lehetőleg azok vegyenek részt a játékban akik szeretnének illetve el is tudnak menni a koncertre!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. dec. 9. 9:59 - címkék: belépők, játék, MOL Karácsonyi Koncert, Sportaréna és kategóriák: Egyéb - még nincsenek kommentek

Panelkutyák

 

Német tanárnőm két kutyát is tart a "megnemmondom" hányadik emeleti lakásában. Kezdetben elég sok gubanc adódott a farokcsóválók miatt, különösen a pöttöm szőrgombóc átmeneti, klausztrofóbiás vauuuu kitörései pofozgatták magasba a szomszédok idegeit.

 

Az ebek falkaállatok, nyilván eleinte nehezen tűrték, hogy két lábon járó, fura kinézetű lakótársaik napról-napra huzamosabb ideig magukra hagyták őket a paneldzsungelben. Egy kertes házban sem nyálcsurgatós kikapcsolódás a kutyaól körüli magányos portyázás, de ott mégiscsak mozgalmasabb az őket körülvevő kisvilág. A kerítés tövéből hangos ugatással, esetleg morcos fogvicsorgatással üdvözölhetik fajtársaikat, tavasszal illetve nyáron pedig a virágba boruló ágakon szökkenő madarak csodálása közben nedvesre hugyozhatják a meggyfa kérgét. A hébe-hóba felbukkanó girbegurba hátú csizmás kandúr már csak parázs a tüzes szabadtéri játékra, pörög az állati élet ezerrel. Ettől persze a lakásban történő kutyatartás sem elvetendő, noha a gazdiknak sokkal több mindenre és főleg mindenkire tekintettel kell lenniük. A szobatisztaságra nevelés alapfeladata után az ebek mozgásigényét is rendszeresebb sétákkal kell kompenzálni. A szomszédoknak pedig nem árt finoman tudtukra adni: ha törik, ha szakad, az eb is néha kifakad!

 

 

A tanárnőm esetében az egyik ott lakó hölgyet rendkívül irritálta, hogy kutyákat is utaztatnak a liftben, mindjárt fel is vetette a lakóházi kasszába fizetendő kutyaadó ötletét. Nyilván megvannak az erre vonatkozó előírások, de akkor ennyi erővel a panelos füstölők is tejelhetnének! Ráadásul a kutya még csak teli sem szarta a liftet, az évek során igen jól nevelt ebet faragtak belőle. Ha délután hosszabb időre elsurran  a család otthonról, égve hagyják neki a villanyt, Vivaldi zenéjére pedig olyannyira ellazul, hogy a kintről érkező zajok már egyáltalán nem késztetik ugatásra. Így lett az akaratos panelkutyusból egy nyugodt művészkutya.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: Nyalifali, 2009. dec. 2. 11:50 - címkék: bezártság, kutya, lakás, szomszédok, ugatás és kategóriák: Egyéb - 5 komment

Fullos Durex relám

Húú, ez aztán a fullos reklám! Ezt egyszerűen látni kell!

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Főoldalra ajánlom !
írta: R.Dorka, 2009. nov. 28. 12:06 - címkék: durex, óvszer, szex, védekezés és kategóriák: Szórakozás, humor - még nincsenek kommentek
« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »