többnejűség bejegyzései 
Gondolatok a poligámiáról
Donald Smith fő foglalkozása gyűjtő, méghozzá feleségeket gyűjt szorgosan. Miután fiatalon, jóformán az első sliccfeszülős élménye után csatlakozott egy a többnejűséget pártoló vallási alapokon nyugvó szektához, minden adott volt, hogy a közeljövőben benépesítse galambok lakta többszintes fészkét.
Remek dolog egy asszony a háznál, rendet visz a káoszba! A szétszórtság minimálissá redukálódik, bármilyen szutyok bántja is a rendezettségen érlelődött szempárokat az rövid időn belül így könnyen megoldódik. Fogalmazzunk úgy, hogy egy felelősségteljes feleség a háztartási puzzle szakavatott mestere, ha egy vagy több darabka kicuppan megalapozott helyéről ő kijavítja ezt az apró problémát. Most a korábban leírtakat emeljük többszörös hatványra, persze ne a káoszt, hanem a családi fészek tojóinak számát és az ezzel együtt járó aktivitási mércét.
Smith az évek folyamán nem szimplán a feleségeket gyűjtötte, de örökítő magjainak szórásával egészen parádés élővilágot is teremtett maga körül, amivel messzemenően teljesítette a szekta híveibe táplált isteni kinyilatkoztatású, "sokasodjatok és népesítsétek be a Földet" dogmát. 12 feleségétől összesen 21 gyermeke született, nem túlzás azt állítani, hogy megalapozott lett volna a ház mögött kialakított saját használatú játszótér. Erről most szó sincs, ha a kis csapat éppen nem a család szigorú önfenntartási munkálatainak egyikéből veszi ki a részét legfeljebb a közeli patak partján találkozhatnak szembe igaz gyermeki énjükkel.
A mai nap azonban nem a mókázás jegyében telt, szomorú esemény cseppentett könnyeket azon lurkók boci szemeibe, akik már tisztában voltak a halál sötét jelentéstartalmával. Smith második feleségét gyászolták az egybegyűltek, a 62 évesen elhunyt Marie rendes asszony hírében állt az asszonyok körében. Smith – a háta mögött felsorakozott /maradék/ 11 felesége jelenlétében – különösebb érzelmi megnyilvánulás nélkül fogadta a több száz ember által sorjában érkező részvétnyilvánítási gesztusokat. E jelenet láttán egy kívülálló fejében már-már groteszk humorba torkollik a gondolatok burkolt játéka. - Smith úr, legőszintébb részvétem a felesége miatt! - Sose bánja, van másik!
Főoldalra ajánlom !



